Sárkánydárda krónikák sorozat (Dragonlance Krónikák)

 

 

Kicsiny ​fogadó bújik meg Vigasz selyemfáinak sűrű lombjai között. Ide igyekszik néhány régi barát, Tanis, Kova, Tass, Caramon és fivére Raistlin. Öt éve indultak el felkutatni a Pusztulás után eltűnt isteneket, és most eljött az idő, hogy beszámoljanak egymásnak nyomozásuk eredményéről. Mindenki megérkezett már, csak Sturmot várják, ám ő nem egyedül érkezik. Ráadásul az őt kísérő fiatal pár egyike Aranyhold, egy titokzatos kristálypálcát szorongat. Hamar kiderül, hogy bár a pálcáról senki sem tud semmit, mégis sokan szeretnék megszerezni.
Ezzel kezdetét veszi a kis társaság kalandjainak sora, és a folytonos menekülés közben nem csupán életüket és a kristálypálcát kell menteni, de meg kell fejteniük e misztikus tárgy titkát is. Sikerül-e a maroknyi csapatnak ezer veszélyen át eljutnia az elveszett városba, sikerül-e megmenteniük a pálcát a gonosz karmaitól és sikerül-e felrázniuk Krynn népeit, hogy felvegyék a harcot a Sötétség Királynőjének pokoli serege ellen?
Mindezen kérdésekre választ kap, aki elolvassa az Őszi Alkony Sárkányait, a Dragonlance Krónikák első kötetét.

Az ​őszi alkony sárkányai 

 

 

Elindult ​egyszer egy kis csapat, hogy sosemvolt álmokat kergessenek. Most kénytelenek rádöbbenni, hogy amit találtak, az sokkal inkább rémálom.
Az egész a kristálypálcával kezdődött. Akkoriban ez a varázslatos bot volt az egyetlen nyom, mely arra engedett következtetni, hogy az istenek, akik az Összeomlás során magára hagyták Krynnt, talán nem fordultak el végleg a világtól. És a barátok – Tanis, a félelf; Sturm a lovag; a bátor Caramon és ikertestvére, a ravasz Raistlin; no meg persze a minden lében kanál surranó, Tass – úgy döntöttek, elindulnak ezen a nyomon.
Válaszokat kerestek, de csupán újabb kérdésekre bukkantak. Mert hiába szereztek kétségbevonhatatlan bizonyítékokat az istenek létezésére, hiába fedték fel a Sötétség Királynőjének álnok tervét a világ meghódítására, még rengeteg feladat vár rájuk. Fel kell támasztaniuk egy megalázott, csaknem porrá zúzott lovagrendet, meg kell találniuk a legendák sárkánydárdáit, de legfőképpen egységes sereget kell kovácsolniuk Ansalon egymásra acsarkodó és bizalmatlan népeiből, hogy szembe tudjanak szállni Takhisis hordáival egy sordöntő háborúban.
Minderre pedig már nem sok idejük maradt, hiszen a téli éj sárkányai már közelednek!

 A ​téli éj sárkányai

 

 

Sárkányok.
Legendák szülte, mesebeli lények.
Ám ezeknek a sárkányoknak most százszorta gonoszabb fajtái özönlötték el Krynn földjét, hogy háborút és pusztulást hozzanak békés népére.
Tavasz közeledtével azonban ismét felvirrad a remény. Mindenre elszánt hőseink most már a Sárkánydárda birtokában elkeseredett, végső ütközetre indulnak a dühödt sárkányhad ellen.
A lovagot és a barbárt, a harcost és a fél-elfet, a törpét és a surranót, valamint a sötét lelkű mágust is kétségek gyötrik. Személyes drámákat élnek át, amelyekkel csak nehezen tudnak megbirkózni. Mégis meg kell tenniük, hogy legyőzhessék a Sötétség Királynőjét, Takhisist.

 A ​tavaszi hajnal sárkányai 


 

Sok-sok ​évvel ezelőtt Margaret Weis és Tracy Hickman elmesélte egy maroknyi csapat küzdelmét, melynek tétje a világ megmentése, a jó és a gonosz közötti törékeny egyensúly megőrzése volt. A háborút akkor megnyerték, és a béke nyugalma köszöntött be Krynnen. A kis társaság tagjait hősökként ünnepelték. Az idő folyója azonban tovahömpölygött…
A hősök arról álmodtak, hogy biztos és nyugodt kikötőre lelnek e gyorsiramú folyón. De az örök hatalmak egyensúlya könnyen megbomlik és gyorsan változik. A Sötétség Királynőjét csupán legyőzték – elpusztítaniuk nem sikerült. Ereje hatalmas, míg az emberek gyengék és nem tanulnak az elkövetett hibákból. A leckét elfelejtik, vagy nincs szemük az igazságra. A folyó megárad… vize örvénylik… pusztító hullámokat korbácsol a közelgő háború vihara.
A Dárda Hőseit azonban már nem ragadhatják el a tomboló hullámok. Az ő idejük rég lejárt, legendájukat már megénekelték. A jövő kulcsát át kell hát adniuk a fiatalabbaknak és erősebbeknek. A kardot – vagy éppen a dárdanyelet – már az új nemzedék hőseinek kell megragadniuk. De vajon elbírják-e majd apáik fegyvereit? És vajon elég bölcsek-e, hogy eldöntsék, kinek az oldalán szálljanak harcba?

Raistlin ​lánya 

 

  

Krynnen beköszöntött a nyár, melyhez fogható még nem volt soha. A nap kérlelhetetlen sugaraival felperzseli a földeket. Felhő és eső nem ad enyhülést, és még az éjszaka sötétje sem hoz békét.

Az istenek egyre távolibbak, egyre nehezebb őket megszólítani. A papok imái nem lelnek meghallgatásra, a mágia összezavarodik. Miközben Ansalon földjén eluralkodni látszik a káosz, a két unokatestvér, Palin Majere, a varázsló és Fényeskardú Steel, a sötét lovag a sors kifürkészhetetlen akaratából egymásra talál. Önmagukkal és egymással is harcban állnak, ám amikor megismerkednek egy titokzatos lánnyal, kiderül: nem csupán a saját életük forog kockán.

Egész Krynn eljövendő sorsa a tét.

A ​nyári tűz sárkányai 

Megjegyzések