Nicole Jordan - Szerelmi csatározások sorozat
Nicole Jordan élvezetes meséje érzéki és lebilincselő történet az 1800-as évek elejének történeti hátterébe helyezve. Magával ragadó első kötete az izgalmas, új, Szerelmi csatározások című sorozatának.
Marcus Pierce, a veszedelmesen jóképű, nőfaló hírében álló
arisztokrata a grófi címmel együtt megörökli Arabella Loring és két húga
gyámságát, és azon nyomban közli velük, hogy szándékában áll gazdagon
kiházasítani őket. De a gyönyörűséges és makrancos Arabella már első
találkozásuk alkalmával mélyen erotikus feszültséget kelt Marcusban.
Szenvedélyes pengeváltásuk után Marcus úgy dönt, hogy mindenáron
megszerzi ezt a gyönyörű és tűzről pattant teremtést.
Arabella, akinek egyszer már összetörték a szívét, örökre lemondott a
férfiakról és a házasságról. Csupán arra vágyik, hogy háborítatlanul
vezethesse az ifjú hölgyek számára létesített iskoláját. Ám mégis
elfogadja Marcus vakmerő kihívását: ha a gróf el tudja csavarni a fejét
két hét alatt, akkor a felesége lesz. Ha azonban képes ellenállni a
férfi csábítási kísérleteinek, ő és a húgai végleg elnyerik
függetlenségüket.
És ezzel kezdetét veszi az erotikus fordulatokban gazdag szerelmi csatározás…
A szerelem foglyai
Roslyn Loring úgy akar férjhez menni, hogy képes legyen előbb magába bolondítani a jövendőbelijét. Csakhogy nem tudja, hogyan kell boldoggá és bolonddá tenni egy férfit. Kiszemeli ezért a hírhedt nőcsábászt és agglegényt, Drew Moncriefet, hogy tanítsa meg neki a szerelmi csábítás fortélyait… A hercegről az a hír járja, hogy ő London legcsodálatosabb szeretője. A férfi elkezdi tanítani a lányt a szerelemre, a testi gyönyörök élvezetére. Egy felejthetetlenül forró és szenvedélyes éjszaka után a pajzán tanítómester és Roslyn rádöbben arra, hogy a lecke a gyönyörről milyen könnyedén válik igazi szívszerelemmé…
Beteljesült vágyak
A szilaj szépség, Lilian Loring úgy véli, a szerelem túl kockázatos
vállalkozás, és a házasságot a legjobb teljesen elkerülni , még ha nem
kívánt udvarlója olyan vonzó külsejű is, mint Heath Griffin, Claybourne
márkija. A karizmatikus lord még sosem találkozott olyan nővel, aki
ellenállt volna a közeledésének, és a kezdeti tiltakozás után Lily is
elolvad Heath érzéki csókjaitól. Talán éppen ezért dönt úgy, hogy olyan
helyen rejtőzik el a férfi elől, ahol egy úriember biztosan nem keresne
egy hölgyet: egy kétes hírű házban.
A nyomába eredő Heath megtudja, hogy miközben ő vidéken üldözi, az
elbűvölő kis bajkeverő vidáman tanítja Londonban társasági viselkedésre a
félvilági nőket. Ám rövidesen a hajsza izgalmánál már erősebb Heath
vágya, hogy feleségül vehesse a házasság elől mindenáron menekülő Lilyt.
A férfi számára ebben a szerelemi csatában az jelenti a győzelmet, ha sikerül végül elnyernie Lily kezét és a szívét…
A csábító menyasszony
Az életteli szépség, Eleanor Pierce, két évvel ezelőtt meglátta
jóvágású jegyesét, Damon Staffordot, Wrexham vikomtját korábbi
szeretőjével kocsikázni a parkban, és hirtelen dühében felbontotta a
jegyességüket. Az elbájoló szívtipró most visszatért Londonba, és
minduntalan beleavatkozik Eleanor ügyeibe, hogy meghiúsítsa az új
udvarlójával való bizalmasabb kapcsolat kialakulását. És amikor Damon
kábító csókjai újra felkorbácsolják a lány legmélyebb vágyait, Eleanor
ismét elveszíti a szívét…
Ám, mivel nem akarja hagyni, hogy a történelem ismételje önmagát,
tantaluszi kínokat okozó csábítási tervet eszel ki: megfogadja, hogy
megszelídíti az élvhajhász úriembert, mielőtt megadná magát a férfi
bűnre csábító, kitartó vágyainak.
Mivel Damon feltett szándéka, hogy más férfi ne udvarolhasson a
szeretett lánynak, és ne nyerhesse el őt, rájön, csakis úgy érhet célt,
ha elnyeri Eleanor szívét. Azonban ez a botrányosan vakmerő szépség a
férfi saját szerelmi játszmáját fordítja Damon ellen, aki kész és
hajlandó veszíteni ebben a játszmában.
Visszanyert boldogság
A veszedelmesen vonzó nemesember és korábbi mesterkém, Rayne Kenyon,
Haviland grófja közömbös a szerelem iránt. Pusztán egy örököst akar, aki
továbbviszi grófi címét, ezért kénytelen megnősülni. Választása
mindenkit meglep: egy jellegtelen külsejű, nincstelen vénkisasszonyt
vesz feleségül, akinek apja egykor Rayne kémtársa volt, és megmentette
az életét. Ám a talpraesett, éles eszű Madeline Ellis jóval
értékesebbnek bizonyul Rayne számára, mint várta. Madeline-t
elvarázsolják Haviland tüzes csókjai, és tudja, hogy rátalált a
szerelemre, egy olyan férfi oldalán, aki kitartóan ellenáll a romantikus
érzelmeknek.
Az esküvő után az asszony maga veszi kezébe a sorsát. Reméli, hogy
egyszer talán, de csak talán, elnyeri Rayne szívét is. A Loring nővérek
segítségével a jellegtelen, egyszerű nő szédítő démonná válik, gyönyörű,
vakmerő csábító lesz a hitvesi ágyban. De ki gondolná, hogy egy szimpla
érdekházasságba hirtelen berobbanhat a veszély, a vágy és a váratlan
szerelem?
Váratlan választás
Izzik a szenvedély Nicole Jordan Szerelmi csatározások c. sorozatának fantasztikusan élvezetes, befejező részében.
Két évvel szeretett vőlegénye halála után Tess Blanchard végre
elhatározza, hogy megnyitja szívét és esélyt ad egy új szerelemnek.
Ezért derült égből villámcsapásként éri, hogy egy fenyegető botrány
miatt kénytelen feleségül menni félelmetes ellenségéhez, Ian
Sutherlandhoz, Rotham hercegéhez. A lány számára elképzelhetetlen, hogy
valaha is megszeresse a rendkívül arrogáns, de ellenállhatatlanul
csábító nemesembert. A helyzetet súlyosbítja, hogy Rotham botrányos
múltjában Tess olyan titkokra bukkan, melyek miatt Londonból a férfi
távoli kastélyába, Cornwallba menekül.
Ian, aki már évek óta sóvárog a lány után, felháborodva veszi
tudomásul, hogy az előkelő társaság azt hiszi, ő üldözte el maga mellől
hitvesét, és mindannyian igyekeznek védelmezni Tesst. Természetesen a
házaspár vehemens rivalizálása tüzes, gyönyörteli éjszakákat eredményez.
Az eseményeket tovább bonyolítja, hogy Ian kastélyában egy rejtélyes
szellem kísért, miközben Tess igyekszik a házasságközvetítő szerepét
játszani, hogy összeboronálja barátnőjét annak gyerekkori szerelmével.
De a szüntelenül csatározó, kényszerházasságban élő felek közötti
lángoló szenvedély átalakulhat-e felhőtlen boldogsággá és örökké tartó,
hitvesi szerelemmé?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése