Halstead Hall bajkeverői sorozat - Sabrina Jeffries
1. Sabrina Jeffries: A lord titka
A Sharpe testvérek egy éjjelen rettenetes körülmények között elveszítik
a szüleiket. A tragédia leginkább Olivert, a legidősebb fiút viseli
meg, akinek hosszú éveken keresztül súlyos titok nyomja a lelkét szülei
halálával kapcsolatban. Az árvák gyámja anyai nagyanyjuk lesz, aki az
évek múlásával egyre ingerültebben szemléli, ahogy unokái botrányos
életvitelükkel borzolják a főúri körök kedélyét. Így hát tizenkilenc
évvel a tragédia után ultimátumot ad a testvéreknek: vagy családot
alapítanak egy éven belül, vagy megvonja tőlük a járandóságukat, és az
örökségükről is lemondhatnak. Oliver azonban ravasz tervet eszel ki,
hogy eltántorítsa a szándékától az asszonyt. Egy szerencsétlen véletlen
folytán ehhez partnert talál az Amerikából érkezett gyönyörű Maria
Butterfieldben, aki eltűntnek hitt jegyese felkutatására érkezett
Angliába. Oliver alkut ajánl neki: játssza el menyasszonyát, ő pedig
cserébe megkeresteti Maria vőlegényét. A fordulatos és lebilincselő
„színjátékban” lassan feltárulnak az igazi, rejtett érzések: fény derül
az Oliver életét meghatározó nyomasztó titokra, és arra is, miért tűnt
el Maria vőlegénye.
2. Sabrina Jeffries: Ördögi csábító
Szülei rejtélyes halála miatt, a botránytól besározva, a megrögözött
szerencsejátékos, Lord Jarret Sharpe élete teljesen megváltozik. Mégsem
tud ellenállni,amikor a csábító Annabel Lake fogadást ajánl neki. Vajon
ki nyeri a játékot? A végeredmény olyan események láncolatát indítja el,
amely azzal fenyeget, hogy mind a férfi tervei romba dőlhetnek, mind
Annabel titka is lelepleződhet…
3. Sabrina Jeffries: Felejthetetlen csók
Lady Minerva Sharpe tizenkilenc évesen szenvedélyes csókot kapott a
jóképű, ám felettébb kicsapongó életet élő Giles Masterstől, amely a
férfi lehetetlen viselkedésével együtt örökre az emlékezetébe vésődött…
Közel tíz év múltán a lány még mindig hajadon, és minden vágya, hogy életét a regényírásnak szentelhesse. Tervét azonban meghiúsítani látszik nagyanyja ultimátuma, ezért Minerva úgy dönt, megpróbál túljárni az idős asszony eszén. Rafinált tervéhez nem is találhatna Giles Mastersnél megfelelőbb személyt. Miközben a két fiatal egyre több időt tölt együtt, a férfi mind jobban igyekszik elnyerni Minerva kegyeit, a lány pedig lassan ráébred, hogy Giles sem az, akinek eddig hitte. A kényszer szülte helyzet számtalan meglepő fordulatot tartogat számukra…

4. Sabrina Jeffries: A csábítás tétje
Mint mindennek, amit Lord Gabriel Sharpe tesz, Virginia Waverly elcsábításának is igen magas a tétje…
Virginia a férfit okolja bátyja haláláért, aki egy Gabe-bel folytatott fogathajtó versenyen vesztette életét. Virginia évek óta másra sem vágyik, mint hogy bosszút álljon a meggondolatlan lordon, és legyőzze őt a saját sportjában. Ám amikor a lány kihívja a „Halál Angyalának” is nevezett férfit egy versenyre, ő házassági ajánlattal válaszol. Gabe tudja, hogy Virginia családja komoly pénzügyi problémákkal küzd – a házasság tehát megoldást jelentene mindkettejük problémájára…
Virginia mindent megpróbál, hogy ellen tudjon állni a lord csábításának, de a férfi szenvedélyes csókjai bűvkörükbe vonják. És amikor együtt elkezdik felderíteni a Roger halála körüli rejtélyt, Gabe emeli a tétet: a bátor szépségnek minden örökségnél értékesebb dolgot kínál: igaz szerelmet.

5. Sabrina Jeffries: Egy hölgy sosem enged
Celia Sharpe-nak férjet kell találnia, méghozzá azonnal, ha nem akarja
elveszíteni az örökségét. Kiszemel hát magának három vőlegényjelöltet:
mindnyájan magas rangú, előkelő férfiak. Mivel nincs ideje a szerelembe
eséssel bajlódni, úgy dönt, a legjobb lesz, ha az elhatározását tényekre
alapozza, ezért felbérli a családja alkalmazásában álló, bosszantó,
ámde igencsak jóképű magánnyomozót, Jackson Pintert, hogy derítsen ki a
három férfiról mindent, amit csak lehet.
Jackson már régóta vonzódik Celiához, így semmi ösztönzést nem érez arra, hogy segítsen neki férjet találni. Ahogy a két fiatal a közös munkának köszönhetően egyre több időt tölt együtt, fellángol köztük a szenvedély, és amikor a lány élete veszélybe kerül, Jackson rájön, hogy valójában egyvalamit akar igazán: megvédeni Celiát… immár a férjeként.

6. Sabrina Jeffries: Karácsonyi csoda
Pierce Waverlyt, Devonmont grófját gyermekkorában a szülei rokonok
gondjaira bízták, és a férfi sosem bocsátotta meg nekik, hogy magára
hagyták. Egy nap azonban levelet kap anyja társalkodónőjétől, Mrs.
Camilla Stuarttól, amelyből arról értesül, hogy az édesanyja súlyos
beteg. Azonnal hazatér vidéki birtokukra, hogy elbúcsúzhasson az
asszonytól. Ám amikor megérkezik, meglepődöttségében a szája is tátva
marad. Kiderül ugyanis, hogy az anyjának semmi baja, ő pedig beleesett
Camilla körmönfont csapdájába. Az életvidám, vonzó özvegyasszony ugyanis
eltökélte, hogy mindent megtesz azért, hogy kibékítse őlordságát az
anyjával. A célja elérése érdekében pedig még arra is hajlandó, hogy
elfogadja a férfi által felajánlott alkut, amely tisztességesnek
egyáltalán nem nevezhető…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése